Madáretetés

Az iskolánk madárbarát kertjében nem éheznek a madarak az idei télen sem. Az ötödikes gyerekek folyamatosan hordják az eleséget, az osztályok együtt adagolják a madáretetőkbe az olajos napraforgómagot és az egyéb gabonatermést is. Felelősen, szívesen és örömmel vállalták ezt a tavaszig tartó nemes feladatot. Köszönjük!

Fordított tanári hangverseny

🎻2022. december 1-jén rendezte meg Alapfokú Művészeti Iskolánk hagyományos “Fordított” Tanári Hangversenyét. Ez a koncert azért “fordított”, mert a tanárok és diákok szerepet cserének: a hangversenyt a növendékek szervezik és a pedagógusok szerepelnek.

Mikulás hangverseny


Megkezdték a hangversenysorozatot a Művészeti Iskolai Tagintézményünk tanulói. Népes közönség előtt játszhattak Kardos Tünde tanárnő növendékei 2022. december 6-án, Mikulás napja alkalmából tartott félévi hangversenyükön. Adventi hangulatot idéző környezetben, kellemes estét varázsoltak az ügyesebbnél ügyesebb fellépő növendékek a színpadra.
Zongorán közreműködött Fenyvesi-Hilbert Henriett és Olasz Balázs.

Előadás az erdőkről – VárosFa program

Egy országos növénytelepítési programsorozat első körében a 10 000 főnél nagyobb magyar városok, így Dombóvár is pályázhatott belterületi fásításra. Idén ősszel iskolánk diákjai a Szigeterdőben elültették a megnyert magas kőriseket, amelyek innentől kezdve legalább 7 éves intenzív gondozást fognak igényelni ahhoz, hogy életerős fákká cseperedjenek. A nyertes városok a facsemeték mellett edukációs programban is részesülnek, melynek célja, hogy a városok fiatal lakóinál kialakuljon, fejlődjön a fenntarthatósággal, a fák és az erdők fontosságával kapcsolatos tudatos szemléletmód. Az Országos Erdészeti Egyesület által biztosított edukációs program minden településen az Önkormányzat által megjelölt oktatási intézményben zajlik. Ezt az előadást a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola negyedikes diákjai hallgathatták meg, sőt, interaktívan részt is vehettek benne.

Harmadszorra sikerült! Egyházmegyei családi és missziói nap iskolánkban

Hosszas készülődést követően november 12- én, – két év pandémiás kényszerszünet után- végre sikerült újra találkozniuk a Tolna- Baranyai Egyházmegye evangélikusainak Dombóváron.

Az egyházmegyei találkozónak a Dombóvári Evangélikus Iskola adott otthont- az intézmény idén szeptemberben került az Evangélikus Egyház fenntartásába. A zsúfolásig megtelt aulában vidáman csendült az ének, rég nem látott ismerősök, barátok találkozhattak egymással.

A találkozó résztvevőit Aradi András esperes, Rózsai György egyházmegyei felügyelő és Szabó Szilárd, a helyi gyülekezetek lelkésze, iskolalelkész köszöntötte.

Ócsai Zoltán pécsi lelkész szívet, lelket, testet megmozgató áhítatát követően Steigervald Krisztián generációkutató tartott előadást Közösség a XXI. században (megtekinthető az egyházközség YouTube csatornáján).

A délután során számos előadás közül választhattak a résztvevők, többek között meghallgathatták a helyi evangélikus gyülekezet történetét Takács Istvánné helytörténész előadásában, betekinthettek az atlétikái világversenyek kulisszái mögé Vindics- Tóth Lili evangélikus olimpikon és Vindics Balázs segítségével. Endreffy Géza budaörsi lelkész az Egyházközségtől a közösségig címmel tarott előadást, a pécsi Légrádi házaspár pedig a házas hétvégés tapasztalatairól tartott élménybeszámolót a megjelenteknek.

Természetesen a fiatalok sem unatkoztak, részt vehettek örömdobolásban, szappan nemezelésben, digitális vetélkedőn mérhették össze tudásukat és ügyességüket- de a hagyományos társasjátékok kedvelői is a bőség zavarával küzdve válogathattak a jobbnál jobb játékok közül. A mozgásra vágyók ügyességi és csapatjátékokon mérethették meg magukat, hogy aztán a gyülekezeti tagok által sütött finomságok elfogyasztása után új elfoglaltság után nézzenek- sokak szerint rövid volt a délután, gyorsan elröppent az idő.

Az alkalmat a bonyhádi Gábriel zenekar akusztikus koncertje zárta, elgondolkodtató szövegekkel és igényes dallamokkal ajándékozva meg a találkozó résztvevőit.

Aradi András esperes úti áldását követően egy lelkes, zajos és vidám tömeg távozott azzal a reménységgel, hogy igenis van jövője a közösségeknek, gyülekezeteknek: az evangélium él és éltet!

Fotók- Ollé Róbert

Mesemondó verseny

Mesemondó versenyt hirdettünk több korcsoport számára, a megmérettetést november 8-án tartottuk az evangélikus iskolában. A délelőtt folyamán a város óvodáiból érkeztek apró mesemondók, a körükben zajló verseny a következő eredményt hozta:
Különdíjas: Kapinya Joci
I. helyezett: Ungvári Panka
II. helyezett: Stefik Léna
III. helyezett: Erdős Bogi
Délután az alsó tagozatosok meséit hallgathatta végig a zsűri. Itt két korcsoportban hirdettek eredményt.
2-3. évfolyamosok:
I. helyezett: Fekete Hajnal Anna (2.a)
II. helyezett: Glaub Lili (3.c)
III. helyezett: Esküdt Levente (2.b)
4. évfolyamosok:
I. helyezett: Bán Adél (4.b)
II. helyezett: Ignácz Maja Felícia (4.a)
III. helyezett: Tóth Bianka Larissza (4.a)