Martinstag 2023

 November 10-én pénteken vendégekkel telt meg iskolánk aulája. Idén a Márton napot igyekeztünk olyan családiassá tenni, mint amilyen az őszi családi napunk volt, ezért kora délutántól vásárolhattunk már kézműves termékeket, nemzetiségi
ruhákat, lángost. 4 órától a város óvodásai és a német nemzetiségi tagozatra járó tanulók mutatták be tánctudásukat. Az ebédlőben zsíros kenyér, az aulában kézműveskedési lehetőség, majd táncház várta a résztvevőket.
A programot lámpás felvonulás zárta, amelynek hangulatát az eső sem tudta elrontani. Nagyon látványos volt a beltéren vonuló lámpások fénye, majd az aulában mécsesekből összeálló Luther rózsa is.

Köszönjük minden közreműködőnek, hogy ilyen széppé tették ezt az ünnepet!

Varázspálca – elméleti és gyakorlati foglalkozások a zeneiskolában

A “Varázspálca” fúvóskarnagyi továbbképzés első napján a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével gyakorlati foglalkozásra is sor került. Az ország minden részéről és Erdélyből érkező fúvóskarnagyok Szabó Ferenc instruálásával dolgozhattak mozdulataik finomításán.

A második nap (az első nap délutánjához hasonlóan) a gyakorlati, vezényléstechnikai foglalkozással folytatódott zenekarunk, a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével. A karmesteri dobogóra lépő karnagyok a repertoárként kijelölt művek vezénylésén túl megismerkedhettek a Sárvári József (a Debreceni Zenede Ifjúsági fúvószenekarának karmestere, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanára) által külön erre az alkalomra, különböző méretű és összetételű fúvós együttesekre átültetett korálfeldolgozásaival is. Az átiratok alapanyagát iskolánk szellemiségéhez alkalmazkodva az Ein feste Burg ist unser Gott című evangélikus korál dallama adta.

A délután Sárvári József előadásaival folytatódott. A hallgatóság betekintést nyerhetett a zenekari átiratok, hangszerelések készítésének fortélyaiba. A „Varázspálca” fúvószenkarnagyi továbbképzés harmadik és egyben záró napján a kurzuson részt vevő tizenhat szakember ismét Sárvári József előadását hallgathatta meg.

A téma a fúvószenekari hangszerelések, átiratok készítésén túl a zeneszerző műveinek bemutatása, rövid elemzése volt. Sárvári József beengedte a hallgatóságot a kulisszák mögé, megosztva a komponálási folyamat egyes stációinak kreatív kihívásait és az alkotói tevékenység szépségét.

Korálverseny

Három év kihagyása után a Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola Albertirsán 2023. október 13-án újraindította a hagyományos, immár XVI. Korál éneklési versenyét.
A verseny célja volt, hogy a lutheri örökség nyomán hozzájáruljanak az evangélikusságnak, mint Éneklő Egyháznak a megőrzéséhez, átadják gyermekeinknek az evangélikus egyház legszebb
zenei hagyományát, a korálokat.
Négy kategóriában lehetett versenyezni. Iskolánkból négy tanuló az 5-6. osztályosok kategóriájában versenyzett. Egy kötelező és egy szabadon választott korált kellett a versenyzőknek elénekelniük.
A zsűri döntése alapján a 6. a osztályos Kolozsvári Emese és Csuti Gergő ezüst oklevelet szereztek.
Felkészítő tanáruk volt Bódis Péterné, Klári néni.
Az 5. a osztályos Nemes-Pamuk Ilona és Fűtő Erik pedig arany oklevélben részesültek. Felkészítő tanáruk Nyári Éva néni volt.
Büszkék vagyunk Rátok!

Eredmények a Floorball városi diákolimpián

A Dombóvári Evangélikus Iskola több csapattal képviseltette magát a városi floorball diákolimpián. A lányok III. korcsoportban a 3. helyet szerezték meg szép küzdelmekkel.
Név szerint:
Keszei Janka 6.c
Nemes Pamuk Mária 6.c
Győri Sára 6.b
Tasi Vanessza 6.b
Vincze Dóra 6.b
A IV. korcsoportos nagylányok a 2. helyen zártak, amivel megszerezték a jogot a megyei diákolimpián való részvételhez.
Név szerint:
Horváth Gabriella
Keller Noémi
László Florina
Nagy Viktória
Tóth Alexandra
Tóth Petra Kíra 8. b osztályos tanulók
Különdíjban részesült László Florina, akit a korosztályában a legjobb támadó játékosnak választottak.
A fiúk pedig a 3. helyet szerezték meg a III. és a IV. korcsoportban. Név szerint:
III. korcsoport:
Ligorovics Armandó 6.a
Schott Benedek 6.b
Takács Benett 6.b
Világos Olivér 6.b
Budai Márk 6.c
Kovács Krisztofer 6.c
IV. korcsoport:
Budai Tamás
Kiss Levente
Lakatos Béla Armandó
Mándli Zétény
Meiszterics Milán
Szalay Csongor 8. b osztályos tanulók
A IV. korcsoportban Kiss Levente különdíjat kapott. A legjobb hátvédnek járó kupát vehette át!
Gratulálunk diákjainknak! Felkészítő tanáruk Ockenfusz Enikő volt.