Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
– A város központjában lévő iskolánkba jó érzés belépni: a környezet ápolt, derűs és megfelel a mai kor igényeinek. Elkötelezett pedagógusaink szeretettel és törődéssel fordulnak a gyerekek felé: nem csak tanítanak, hanem nevelnek is, példát mutatnak.
– Arra törekszünk, hogy oktatói tevékenységünk a gyermekek testi, lelki egészségét és szellemi fejlődését szolgálja. Kiemelten támogatjuk az ének-zene, a nemzetiségi német nyelv, a matematika iránt érdeklődő diákok tehetségét.
– A dombóvári gyermekek neveléséért és oktatásáért felelősséget vállaló intézményként a Magyarországi Evangélikus Egyházzal karöltve, közös szándékkal és akarattal, a keresztény nevelés jó hagyományait követjük.
Német nemzetiségi nyelvoktatás
A Dombóvári Evangélikus Általános Iskolában több évtizedes hagyománya van a német nemzetiségi nyelvoktató nevelésnek és oktatásnak.
Ének- zene
Iskolánkban az emelt szintű, ill. a többlet óraszámban tanított ének-zene oktatás 64 éves múltra tekint vissza, mely az elmúlt 40 évben intézményünk gerincét alkotja.
Matek-informatika
A 2020/21-es tanévtől indítottuk el a matematika-informatika irányultságú osztályt. Emelt óraszámban tanulják a gyerekek a matematika tantárgyat.
“Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn…”
(Gróf Széchenyi István)
Legfrissebb híreink
1956. november 4.
1956.NOVEMBER 4. AHOL A HŐSÖKET NEM FELEJTIK, MINDIG LESZNEK ÚJAK! A nemzeti gyásznapon a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai, a nyolcadik évfolyamosokkal kiegészülve adtak ünnepi műsort. Az ünnepélyen Potápi Árpád János,...
Fákat ültettek diákjaink
Iskolánk felsős, természetismeret szakkörösei és tömegsportosai a VárosFa program keretében nyert magas kőriseket ültettek a Szigeterdőben október 27-én délután.
50 éves a Kapos kórus! Jubileumi hangverseny
Megalakulásuk 50 éves, jubileumi évfordulóját ünnepelte a Kapos Kórus Ünnepi hangversenyt adott a Kapos Kórus október 22-én a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola aulájában. Változatos, színvonalas műsorral méltón ünnepelték az együttes életében mérföldkőnek...






