Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
– A város központjában lévő iskolánkba jó érzés belépni: a környezet ápolt, derűs és megfelel a mai kor igényeinek. Elkötelezett pedagógusaink szeretettel és törődéssel fordulnak a gyerekek felé: nem csak tanítanak, hanem nevelnek is, példát mutatnak.
– Arra törekszünk, hogy oktatói tevékenységünk a gyermekek testi, lelki egészségét és szellemi fejlődését szolgálja. Kiemelten támogatjuk az ének-zene, a nemzetiségi német nyelv, a matematika iránt érdeklődő diákok tehetségét.
– A dombóvári gyermekek neveléséért és oktatásáért felelősséget vállaló intézményként a Magyarországi Evangélikus Egyházzal karöltve, közös szándékkal és akarattal, a keresztény nevelés jó hagyományait követjük.
Német nemzetiségi nyelvoktatás
A Dombóvári Evangélikus Általános Iskolában több évtizedes hagyománya van a német nemzetiségi nyelvoktató nevelésnek és oktatásnak.
Ének- zene
Iskolánkban az emelt szintű, ill. a többlet óraszámban tanított ének-zene oktatás 64 éves múltra tekint vissza, mely az elmúlt 40 évben intézményünk gerincét alkotja.
Matek-informatika
A 2020/21-es tanévtől indítottuk el a matematika-informatika irányultságú osztályt. Emelt óraszámban tanulják a gyerekek a matematika tantárgyat.
“Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn…”
(Gróf Széchenyi István)
Legfrissebb híreink
72 óra kompromisszum nélkül
Iskolánk 7. a, 8. a és 8.b osztályos tanulói egy háromnapos önkéntes program keretében a kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthonba látogattak el múlt hétvégén. Az otthon vezetője, Szabó Szilárd örömmel fogadta kezdeményezésünket, amellyel a MÁRTA Mozgalomhoz...
Szinte felrobbant a nézőtér a közönségdíj kihirdetésekor
Nagykorú lett a Prima gála. Pénteken este Szekszárdon, a Babits kulturális központban tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Tolna vármegye legjobbjait díjazó ünnepet, a VOSZ Tolna Vármegyei Prima Díjátadó Gálát. [...] A közönségdíj kihirdetésekor szinte felrobbant...
Táncosaink a divatbemutatón
Táncosaink az MMSZ Eszterházy Technikum Szakközépiskola és Kollégium divatbemutatóján vettek részt 2023.10.05-én, nagy sikert aratva koreográfiáikkal. Fotók: Keszthelyi Tamás/https://www.facebook.com/ktfotokreativart