Névadónkról

 

A névadó példája

Cséry Lajos 1901. október 10-én született Bükk községben, Berger Lajos néven. A székesfehérvári reálgimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait. Az érettségi után a soproni evangélikus líceumban kiegészítő vizsgát tett, majd az Evangélikus Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait.

1925-ben avatták lelkésszé.

1927-től Dombóváron helyettes-lelkészként kezdte meg munkásságát.

Az evangélikus templom megépítéséhez országos gyűjtést kezdeményezett, majd Ő maga is tevékenyen kivette részét a templom építéséből, egymaga végezte el az oltár alapjának földmunkáját. Az általa kezdeményezett összefogásnak és összetartásnak köszönhetően, 1930. szeptember 7-én Kapi Béla püspök felszentelte az elkészült evangélikus templomot. 1931-ben az egyházközség egyhangúan megválasztotta, majd Schöll Lajos főesperes beiktatta Cséry Lajost a dombóvári anyaegyházközség első rendes lelkészévé.

Aktív gyülekezet szervező munkájának köszönhetően elevenebb hitélet és jelentős egyházépítő munka indult meg városunkban.  52 évnyi, ebből 45 év dombóvári megszakítás nélküli lelkészi szolgálat után 1972-ben vonult nyugdíjba.  Nyugdíjas éveit is városunkban töltötte, 1980-ban hunyt el.

Cséry Lajos munkásságának építő és újító jellege, személyiségének kisugárzása – melynek köszönhetően irányt tudott mutatni több mint 40 éven keresztül, képes volt összefogni és ösztönözni a helyi evangélikus közösséget – követendő példa számunkra. Fontos számunkra, hogy a név és annak viselője, az iskola egymásra találtak. Célunk, hogy az intézményünk legyen lámpás, szolgáljon töretlen hittel és elhivatottsággal, miként Cséry Lajos is tette.