Zenekaraink

Az Alapfokú Művészeti Iskola égisze alatt két fúvószenekar, a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar és a Dombóvári Tücsökzenekar működik. A gyerekek számára a zenekari munkába való bekapcsolódás által a közösségi élmény megtapasztalása mellett lehetőség nyílik nyári táborokban és külföldi utazásokon való részvételre is.

A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar a 2006/2007-es tanévben kezdte meg működését Kiszler András fúvószenekari karnagy, trombitatanár vezetésével. A zenekar tagságának bázisát dombóvári és a város vonzáskörzetében élő fiatalok, fiatal felnőttek alkotják. A művészeti együttes működtetésével kiemelt feladatunknak tekintjük Dombóvár, Dombóvár környékének, valamint a Dél-Dunántúli régió kulturális életének színesítését, a magyar és nemzetközi fúvószenekari hagyományok ápolását, a világban megjelenő új fúvószenekari irányzatok befogadását és meghonosítását. Fontosnak tartjuk kiaknázni a zenekari munkában való részvétel közösségformáló erejét, valamint, hogy a fiatal korosztály számára értelmes, kulturált szabadidős tevékenységet biztosítsunk.

Az ifjúsági fúvószenekar mellett működik egy utánpótlás zenekarunk is, mely a Dombóvári Tücsökzenekar nevet viseli.  Ebben a zenekarban a pár éve hangszert tanuló gyerekek kerülnek be, célja, hogy megismerkedjenek a fúvószenkari muzsikával és a közösség szellemével.

A zenekarok működését 2009. óta segíti a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar Közhasznú Egyesület.

A zenekarok művészeti vezetője 2022. szeptemberétől Markovics Gábor rézfúvós tanár, fúvószenekari karnagy.

 

A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar eredményei

  • június 7. WASBE minősítő hangverseny, „B” kategória Arany minősítés
  • október 10-11. CD felvétel a Dombóvári Művelődési Házban
  • május 20-25. turné Svájcban (Zürich, Rapperswil, Rajna vízesés)
  • június 28-30. I. WASBE – Kelet Európai Gyermek-, Ifjúsági és Felnőtt Fúvószenekari Verseny, Balatonföldvár I. díj
  • július 4-10. I. Magyar Fúvószenei Nagydíj, Pécs ezüst diploma
  • október 21. “A Jövő Fúvószenéje Fesztivál”, Pécs Fesztivál-díj
  • augusztus 18-24. turné Horvátországban (Mlini, Cavtat, Dubrovnik)
  • január 11-12. WASBE minősítő hangverseny, „C” kategória Ezüst minősítés, CD felvétel
  • május 23-30. Bad Mergentheim-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar fogadása Dombóváron
  • június 22-30. turné Németországban (Bad Mergentheim)
  • április 25. II. Dél-Dunántúli Regionális Zenekari Verseny és Találkozó, Balatonföldvár – Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar (nyitott kategória) abszolút I. hely, Karmesteri különdíj
  • július 14-17. CISM & MID EUROPE, Schladming (Ausztria) C kategória – I. hely
  • április Dombóvár Város Elismert Közössége díj
  • július 7-8. VII. Sárvári Nemzetközi Fúvószenekari Verseny B kategória I. hely
  • július 5-9. turné Horvátországban (Selce, Crikvenica)
  • március 24. Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség közgyűlése, Budapest, Nívódíj
  • március 30. MaFuMaSz minősítő koncert, Tinódi Ház, Dombóvár, kiemelt arany minősítés (C-felső kategória)
  • április 6. Kiszler András karnagy, Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye